Túrógombóc leves

Apukám kedvenc levese volt a tejleves túrós rétes betéttel. Nagymamám főzött a családra, és ő fáradhatatlan volt a konyhában. Neki egy rétesnyújtás annyi volt, mint másnak egy palacsintasütés. Szinte hetente készített rétest. Hihetetlen ügyesen nyújtotta papírvékonyra a tésztát. Képes volt csak azért rétest nyújtani, hogy apu kedvenc tejlevesébe belefőzze. Akkor még nem szerettem a leveseket, főleg a tejlevest nem, azt meg végképp nem értettem, hogy miért rontja el azzal a rétest, hogy megfőzi. Kicsit vékonyabb rudakat készített, amit 3-4 centiméterenként lenyomkodott, feldarabolt és pár perc alatt belefőzte a levesbe. A fantáziámat már régóta foglalkoztatta a recept reprodukálása, bár még abban a szakadt, ma már alig olvasható, kézzel írt füzetben sem találtam meg a receptjét, amit nagy becsben őrizgetek, de ez nem gátolt meg abban, hogy egy próbát ne tegyek. Nem frissen nyújtottam, inkább készen vettem a réteslapot, megtöltöttem túrótöltelékkel, feldaraboltam és belefőztem a levesbe. Ha sikerült volna, már rég feltettem volna az oldalamra, de az eredmény egy elég bizarr kinézetű, fura állagú, bár ízében nem rossz valamit lett. Egyszerűen leázott róla a réteslap, a túró meg egyben maradt. A tej amúgy finom lett volna, ha nem néztem volna az állagát, azt a kissé nyúlós, kocsonyaszerű valamit, amit eredetileg réteslapként vásároltam a boltban. A konzekvenciát levontam, csak frissen nyújtott rétestésztából lehet ezt a levest elkészíteni, de akkor jött az ötlet, hogy egyszerűen túrógombóc masszát készítsek és túrós rétes leves helyett túrógombóc leves legyen belőle. Hétvégén már másodszorra készült ez a finom leves, de biztos nem utoljára. Tovább a recepthez >>>