Még régen valaki kérdezte, hogy hol van az oldalamon a paprikás krumpli receptje, mert nem találja. Mondtam neki, hogy azért nem tettem fel, mert az egy olyan étel, amit mindenki tud készíteni. Nem hiszem, hogy bárki paprikás krumpli receptért blogok tucatjait böngészné át, ha meg egy paprikás krumplit ütök össze, nagy ritkán, akkor azt azért teszem, mert nincs sok időm, ezért aztán egyszer sem jutott eszembe, hogy nekiálljak fényképezni főzés közben. Amikor ettük, már igen, de a honlapom sajátossága a fázisfotók, így nem elég csak a végeredményt lefényképezni. Erre azt mondta, hogy rosszul gondolom, mert nem mindenki tud jó paprikás krumplit főzni, és aki nálam pont azt keresi, mint ő, az arra is kíváncsi, hogy én hogy készítem, és nem feltétlenül azt, hogy nem tudja hogy kell. (Jut eszembe, azóta se tettem fel paprikás krumplit az oldalamra.) Ez most csak azért jutott az eszembe, mert vannak ilyen ételek, és a pirított máj is ilyen. Aki nem szereti a májat, az úgysem készít, aki meg igen, az meg már úgyis tudja hogy kell.
Én még emlékszem azokra az időkre, amikor májat csak ritkán lehetett kapni. El is gondolkodtam, hogy ennek mi lehetett az oka, hiszen akkor is volt májuk az állatoknak, és a maiaknak sincs több egynél. Ma ez egy olcsó termék, és mindig lehet kapni. Lehet, hogy régen májat tettek a májkrémbe, mert a mostaniakban, tisztelet a kivételnek, a májból van a legkevesebb, és ezért volt hiánycikk? Ha ritkán lehetett kapni nyers májat, akkor nagyobb mennyiséget vettem, és a feléből biztos, hogy pirított májat készítettem, amit kiadagolva lefagyasztottam, mert jól fagyasztható. Még a 80-as években lehetett kapni mirelit pirított májat, viaszos papírdobozban. Sokszor vettünk, mert nagyon finom volt, de hogy tényleg az volt-e, vagy csak az emékeimben él úgy, azt már nem tudom.
Tovább a recepthez >>>
Még régen valaki kérdezte, hogy hol van az oldalamon a paprikás krumpli receptje, mert nem találja. Mondtam neki, hogy azért nem tettem fel, mert az egy olyan étel, amit mindenki tud készíteni. Nem hiszem, hogy bárki paprikás krumpli receptért blogok tucatjait böngészné át, ha meg egy paprikás krumplit ütök össze, nagy ritkán, akkor azt azért teszem, mert nincs sok időm, ezért aztán egyszer sem jutott eszembe, hogy nekiálljak fényképezni főzés közben. Amikor ettük, már igen, de a honlapom sajátossága a fázisfotók, így nem elég csak a végeredményt lefényképezni. Erre azt mondta, hogy rosszul gondolom, mert nem mindenki tud jó paprikás krumplit főzni, és aki nálam pont azt keresi, mint ő, az arra is kíváncsi, hogy én hogy készítem, és nem feltétlenül azt, hogy nem tudja hogy kell. (Jut eszembe, azóta se tettem fel paprikás krumplit az oldalamra.) Ez most csak azért jutott az eszembe, mert vannak ilyen ételek, és a pirított máj is ilyen. Aki nem szereti a májat, az úgysem készít, aki meg igen, az meg már úgyis tudja hogy kell.
Régebben, amikor naponta főztem, mert jóval több volt a szabadidőm, sokszor okozott gondot, hogy milyen levest főzzek. Van néhány kedvencünk, de nem lehet minden héten gulyáslevest, borsólevest, meg ilyesmiket főzni, meg különben sem voltam soha nagy levesevő (ehhez képest közelít a 80-hoz a leveseim száma, ezt se gondoltam volna). Gyakran készítettem leveskockából húslevest, de mindig igyekeztem valamilyen levesbetéttel feldobni. A tészta volt a legritkább, pedig az mindig kéznél volt. Szinte kerestem az érdekes levesbetéteket. Ez a Májrizs nem egy különleges betét, de a májgombóc mellett nagyon a háttérbe szorult, pedig finom és érdekes. Még a Horváth Ilona szakácskönyvéből készítettem először, és jó hosszú időre feledésbe merült, aztán pár hete maradt néhány szelet sertésmáj, amit végül nem paníroztam be rántott májnak, és szerencsére eszembe jutott ez a rég elfeledett recept. A fiúktól is jó osztályzatot kapott. Tovább a recepthez >>>
Bejegyzések
