JellyPages.com

2009. december 8., kedd

Karácsonyi filmek

Viki blogjában olvastam a kedvenc karácsonyi filmjéről szóló bejegyzést, és azonnal elkezdtem egy kommentet írni hozzá, aztán rájöttem, hogy ezt inkább ide kellene írnom, bár semmi köze a főzéshez, de nem csak fözésből áll a karácsonyi készülődés.

Nekem a Karácsonyi vakáció (Chevy Chase) a kedvenc filmem. Már 20 éves, ki gondolta volna? Először VHS kazettáról, szinkron nélkül, aztán szinkronizálva, néhány éve DVD-ről nézem meg minden karácsonykor. Tudom, furán hangzik, de minden évben ezt a filmet teszem be a lejátszóba, amikor ajándékokat csomagolok, vagy karácsonyfát díszítek. Talán háromszor, ha kimaradt, mert úgy elraktam, hogy nem találtam meg. Ha mástól nem, ettől beindul nálam a karácsonyi hangulat. A gyerekeim még kicsik voltak, amikor először megnéztük. Az összes poént előre tudom, mégis imádom. Amióta ezt a filmet nézem, azóta már 23-án feldíszítjük a karácsonyfát, és irigykedem az amerikaiakra, hogy náluk már jóval karácsony előtt áll a fa. Nálam 27-én már teljesen lecseng az ünnepi hangulat, így állhat a fa akár februárig, nem más, mint hangulatvilágítás a tévénézéshez. Így meg a várakozás, az izgalom, a karácsonyra való hangolódás fontos kelléke. (23-án egyébként nem csak ezért díszítjük fel a fát, hanem azért is, mert 24-én mindig nálunk van az egész család -10-12 fő, nagyszülők, unokatesók-, és így is az utolsó pillanatban készülök el. Azt sem értem, hogy a karácsonyi filmeket miért nem a karácsony előtti hetekben vetítik, amikor ezzel is a várakozás izgalmát lehetne fokozni. Kit érdekel már 29-én egy karácsonyi film …na jó… engem, de már közel sem olyan hatásos, mint egy héttel korábban.

6 megjegyzés:

  1. Szia!! köszönöm,h belinkelted a blogomat és remélem nem haragszol,h csak úgy elcsentem a képed és recepted!! én már nem nagyon tudtam képet csináni,az én művemről...:( nagyon szeretem az gportalos oldaladat is, örülök,h már itt is elérhető vagy!!
    üdvözlettel Viki :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Viki! Dehogy haragszom, örülök, hogy kipróbáltad.:)
    Szia.
    Aliz

    VálaszTörlés
  3. Kedves Aliz!
    Végre valaki aki olyan lökött mint én :))))
    Én is azóta szeretem mióta előszőr láttam az HBO-n . Úristen de régen volt. Csak az zavar, hogy a dvd-én nem az eredeti szinkron van :(
    Üdv Krisztina

    VálaszTörlés
  4. Én nem tudom, hogy milyen szinkronnal játszották a HBO-n, mert ott még nem láttam, de már akkor imádtam ezt a filmet, amikor 20 évvel ezelőtt még csak angolul játszották, pedig csak a felét értettem. Az összes vakációs filmjét láttam Chavy Chase-nek, de ez a legjobb, szerintem.:)

    VálaszTörlés
  5. Én ugy magát Chavy Chase.t szeretem:)
    A kedvencen tőle a Karácsonyi vakáció,és a Fura farm:)

    VálaszTörlés
  6. A Fura farmot én is nagyon szeretem. Ha lehet megnézek tőle minden filmet, és a komolyabb filmeket sem tudom komolyan venni tőle, mert mindig ez a vakációs karaktere ugrik be.:)

    VálaszTörlés