Első bejegyzés

Mit is lehetne első bejegyzésnek írni? Egy kis történelem.:) 3 évvel ezelőtt elkezdtem egy weboldalt készíteni, ami a mai napig leköti az összes szabadidőmet. Akkor miért kell még egy blog is, ha úgyis folyton időhiányban szenvedek? Mert mindenki arról szeret a legjobban beszélni, ami foglalkoztatja, amit szívesen csinál. Mivel a weboldalam nem blog, inkább egy képes, virtuális szakácskönyvhöz hasonlít, és feltételezésem szerint a látogatóim azért járnak oda, hogy ötleteket, recepteket találjanak, nem biztos, hogy örömmel vennék, ha mától hosszas irományokat kellene elolvasni a receptek előtt. Eddig is elmondtam, ha volt valami mondanivalóm, de azt igyekeztem leszűkíteni. Nem mindenkit érdekel az, hogy a piacon bóklászva harsogó zöld színével hívta fel a figyelmemet az a brokkoli, amiből az aznapi krémlevest készítettem, de a legtöbb ételnek van valami története, amit néha szívesen elmesélnék, és erre lesz jó ez a blog. Kiélem benne a grafomániámat, miközben arról írhatok, ami foglalkoztat. Remélem, hogy ha valaki idetéved és beleolvas ezt is érdekesnek találja, de ha csak az receptre vagy elkészítés folyamatára kíváncsi, akkor egy kattintással eljuthat a weboldalamra.

Visszatérve a történelemhez.
10 éve csatlakoztam egy internetes levelezőlistához, aminek a mai napig a tagja vagyok (ha az utóbbi időben ritkán is szólalok meg, és nem tudok az összes találkozóra elmenni). Azóta már többször személyesen is volt alkalmam megismerni ezt nem mindennapi társaságot. Az elmúlt 10 évben nem volt olyan kérés, amire azonnal ne jött volna válasz, ötlet, recept. Mielőtt elkezdtem volna a saját oldalamat készíteni, sok receptet próbáltam ki, kaptam is és küldtem is erre a listára. 3 évvel ezelőtt ősszel a sütőtökszezon idején főztem egy édes levest, amit lefényképeztem. Megírtam a receptet és csatoltam a képet, de nem tudtam annyira lekicsinyíteni, hogy a rendszer elfogadja. Ekkor a tar.hu-ra töltöttem fel, hogy majd onnan belinkelem a képet, de még 3 nap múlva is csak a „szerkesztés alatt”, vagy valamilyen hasonló feliratot találtam a képek helyén. Ekkor döntöttem úgy, hogy itt az ideje annak régóta tervezett családi honlapnak, így majd oda fogom felrakni azokat a recepteket, amiket a konyhás társaimnak is szeretnék megmutatni, és nem fogok mérgelődni, ha folyton visszakapom a levelet sikertelen kézbesítés miatt. Ez a történelmi pillanat 2006. szeptember 26-án jött el, és az Édes sütőtökleves volt az első étel, ami büszkén virított az oldalamon.

Eredeti kép

Egy későbbi kép

Ahhoz képest, hogy egy családi albumnak indult, ami rólunk szólt volna, a gyerekekről, a házi kedvencekről, a patchworkről, az utazásainkról, na meg a legkedvesebb ételeinkről, ahhoz képest az egész egy nagy, képes szakácskönyvvé nőtte ki magát. Az eredeti szándékot jelzi az, hogy a gyerekekről, a házi kedvenceinkről, meg a patchworkről azért töltöttem fel képeket, de az utazás már szóba sem került. Elkapott a vágy, hogy minél gyorsabban, minél több receptet lássak az oldalon. Szinte minden nap felkerült egy új recept, hiszen az első év végére már 350 étel receptjével büszkélkedhettem. Mivel minden receptet fázisfotókkal illusztrálok, ezért szóba sem jöhetett olyan, hogy kép nélkül egy is felkerüljön, vagyis minden egyes ételt el kellett készítenem. Eleinte 2-3-4, ma már néha 20 képet is feltöltök egy recepthez. Az első fél évben ez nagyon jól működött, a családom is élvezte, mert az összes kedvenc ételünket megfőztem, megsütöttem. Lassan hozzászoktak ahhoz, hogy hiába ülnek ott késsel-villával a kezükben az ételre várva, addig nincs kaja, míg az ominózus fotó el nem készül. Aztán néhány hónap múlva már azért könyörögtek a gyerekeim: "Csak egy egyszerű rántott húst süss nekünk Anyu, semmi szezámmag, semmi sajt, semmi extra, csak tojás, meg prézli… tudod… úgy, ahogy mindenki csinálja!". Ez volt a legnehezebb, mert ami már egyszer fent volt az oldalamon, azt már még egyszer nem lehetett feltenni. Az első hetekben csak 1-2 kolléganőm tudott az oldalamról. Emlékszem, hogy mekkora öröm volt, amikor a hetekig tartó napi 5-6 látogató után hirtelen 10-en is megnézték. Egyből úgy éreztem, hogy ez egy küldetés, ennyi embernek megédesíteni a napját egy jól sikerült recepttel, a hálától szinte könnybe lábadt a szemem és legszívesebben minden látogatómat megöleltem volna.:) Most közelít a napi átlagos látogatottság a 800-hoz, ami nem kevés, és ez a sok ember naponta rákattint az oldalamra és kíváncsi arra, amit csinálok. Nagyon jó érzés, és ez az, ami minden nap újabb és újabb kedvet ad ahhoz, hogy folytassam.
Azt hiszem, hogy idáig már senki sem fog eljutni az olvasásban, de ha mégis, akkor örülök neki.:)