Cukros-mézes mogyoró és dió

Nincs olyan bevásárlás, hogy a kosarunkba ne landolna néhány zacskó rágcsálnivaló. Jobb esetben valamilyen mézes, karamellás, wasabis mogyoró vagy különlegesebb olajos mag, rosszabb esetben pattogatott kukorica és sós mogyoró. Én ezek nélkül nagyon jól el tudnám képzelni az életemet, de ugyanez nem mondható el életem párjáról, akinél kialakult egy feltételes reflex, vagyis a focimeccs kezdetét jelző sípszó a „rágcsálhatnék” kezdetét jelenti nála. Ha éppen nincs itthon semmi drága, jöhet, de csakis akkor, a pattogatott kukorica. A legutóbbi meccs már majdnem rágcsálás nélkül telt el, de előkerült egy fél zacskó hétköznapi sós mogyoró, meg a sütésre szánt dió.
Ha már átengedtem a nagy TV-t a nappaliban, hogy még nagyobb legyen az élmény, fokoztam egy kis különleges rágcsálnivalóval is. Az egész nagyon gyorsan elkészült és legalább valami jó nekem is jutott, ha már a focit nem szeretem, az alkotás öröme.:) Arról már nem is beszélek, hogy ez mennyivel olcsóbb, mint a hasonló bolti termék. Mondom, csak hasonló, mert el tudom képzelni azokat a szuper karamellizáló, szárító, meg ki tudja még mint nem csináló nagyüzemi gépeket, amelyekkel előállítják ezeket a finomságokat. Azért nincs okom panaszra, mert nagyon sok dicséretet kaptam értem, így nekem is jutott egy kis sikerélmény.

Cukros-mézes mogyoró és dió

Az egyik kedvencünk az a mézes mogyoró, ami kicsit sós is egyben. Amikor először kóstoltam furcsa volt, de érdekes is egyben. Éppen ezért sós mogyoróból készítem.
Kb. 10 dkg mogyorót szűrőbe teszek és a só nagy részét egy konyhai papírtörlővel letörölgetem róla, miközben le is rázom. Egy kis lábasba 2-3 evőkanálnyi mézet teszek és lassú tűzön karamellizálom. Ha már kezd kissé barnulni, hozzáadom a mogyorót és pár percig kevergetem, és vigyázok, nehogy megégjen, vagy túl barna legyen. Egy sütőpapíron szétterítem és hagyom hűlni. Ha már kissé megszilárdult, porcukorral összekeverem. A fölösleget a szűrőben jól lerázom róla, hogy épp csak annyi maradjon rajta, amennyi rátapad a karamellre. Először kicsit megpuhul a mogyoró, de mire kihűl ropogós lesz. Ha valakit zavar a sós és édes íz együtt, az egyszerűen vagy sótlan mogyorót használjon, vagy szűrőbe téve folyó víz alatt öblítse le róla a sót. Szárazra törölve menjen a mézkaramellbe.
A karamellás dióhoz ugyanannyi cukrot, mint amennyi a dió, kis lábasban felolvasztok, világos barnára karamellizálom, hozzácsavarok egy fél citromot, és beleszórom az egészben hagyott diót. Ha nehezen vonja be a szemeket, 1-2 ek. vizet is adok hozzá. Ha már minden szemet bevont a cukor, sütőpapírra teszem úgy, hogy ne érjenek össze a szemek, és megszárítom. Mire teljesen kihűl, már meg is szárad.
Magimádó családtagjaim nagyon elégedettek voltak az eredménnyel.

Képek a készítés folyamatáról >>>