Gulyásleves

Múlt nyáron együtt nyaraltunk Hévízen a sógorékkal. Róla annyit kell tudni, hogy anyukája nagyon jól főz, néhány magyaros, igazi házias ételt tőle tanult el, és nagyon precíz, aprólékos mérnök ember, ha főz, annak megadja a módját. Egyik reggel kérdeztem, hogy mi legyen az ebéd. Volt a mélyhűtőben egy darab sertéslapocka. Pörköltnek kevés volt, gondoltam lehetne egy gulyáslevest főzni, hozzá meg valamilyen tésztafélét, palacsintát. Az ötletemet előadtam és azonnal ki is lettem okítva, hogy gulyáslevest csak marhából lehet főzni, az se mindegy melyik részéből. Azt mondta, hogy ha komoly a szándékom, akkor veszünk marhahúst. Az elkövetkező másfél órát a keszthelyi Tescóban töltöttük, ahol kiborította szegény hentest, miután a gyér marhahúsválaszték összes darabját egyenként kézbe vetette, majd anatómiailag kikérdezte a hentest és megállapította, hogy két kisebb darab hús alkalmas csak egy jó gulyásleveshez, bár ezzel nem lesz tökéletes az eredmény. Nem kevés időbe telt a megfelelő pirospaprika és fűszerek kiválasztása sem. Ezek után úgy döntöttem, hogy főzze meg ő, én legfeljebb kukta leszek, megelőzve ezzel azt, hogy kétbalkezes kezdőnek érezzem magam a saját konyhámban. Még azt is megkérdeztem, hogy mekkora kockákra daraboljam azt a kétféle húst (comb és fartő), amit végül is megvettünk. Lemértem pontosan, amekkorát mutatott, így lett 2,5 x 2,5 cm a méret. Míg elmentek a fürdőbe, én előkészítettem mindent, mérnöki pontossággal feldaraboltam a húst és a zöldségeket. Hazaérve örömmel mutatta azt a lábszárdarabot, amit hazafelé az egyik hentesnél vettek. Így lett 3 féle hús a levesben. Közben voltak kisebb nézeteltéréseink, főleg a zsírt illetően, mert szerintem elég zsír sült ki a szalonnából, szerinte meg egy kis plusz zsírt még elbírt volna. A végén még a víz mennyisége miatt is volt egy kis vita, mert nekem a leves, az leves, vagyis van leve, szerinte meg akkor jó, ha megáll benne a kanál. A végeredmény azért igazolta őt, mert nagyon finom lett a leves. Tovább a recepthez >>>