JellyPages.com

2010. december 30., csütörtök

Jégharang

Most kivételesen nem az ételekről írok, hanem egy skandináv ötletről. Ehhez persze az kell, hogy kemény mínuszokat mutasson a hőmérő, mint most is. Ez az ötlet a jégharang, ami nem más, mint egy nagy gyertyatartó. Finnországban szoktunk télen ilyen vendégváró harangot készíteni, és kitenni a bejárat mellé vagy a kertbe. Ehhez csak egy műanyag vödörben vizet kell kitenni, ami a hőmérséklettől függően egy éjszaka, vagy 1 nap alatt megfagy. Ha már körben és a tetején eléri a 6-7 cm vastagságot a jég, csak fejre kell állítani a vödröt, egy kicsit rá kell ütni a vödör aljára, erre kicsúszik a vödörből a jégtömb, és kifolyik belőle a közepében lévő, még be nem fagyott víz. (Ne töltsük teljesen tele a vödröt!) Így egy jégharang keletkezik. Ez alá egy gyertyát teszünk és alul egy kis rést hagyunk, hogy kapjon elég oxigént a láng. A jégfal vastagságától függően egy idő után a jég a harang tetején megolvadhat, és egy lyuk keletkezhet a tetején. Ha túl vastag lett a jég, akkor nem biztos, hogy át tud olvadni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a sötétben olyan ez a jégtömbbe zárt fény, mintha kristály venné körül. Szép és érdekes vendégváró dekoráció lehet ez egy szilveszteri bulira. Akinek van kertje, még nem késő gyorsan kitenni egy vödör vizet, mert ebben a hidegben még holnap délutánig elkészülhet a különleges és érdekes dekoráció. (Egyetlen nehézség van ebben az egészben, hogy nem látjuk, hogy milyen vastag a jégfal. Ha túl vékony, összetörik, amikor kiöntjük a vödörből.) Ha elég hideg lesz az éjszaka, holnap sötétedésre még elkészülhet.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok Neked és a családodnak! :-DDD

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon tetszett! Köszi és BUÉK!!

    VálaszTörlés
  3. Micsoda szuper ötlet! Jó, hogy megosztottad velünk :)) BUÉK :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen és BUÉK minden kedves látogatómnak.:)

    VálaszTörlés