JellyPages.com

2012. december 17., hétfő

Banános golyó

Vészesen közeledik a karácsony. Máskor már kész tervem volt ilyenkor a karácsonyi menüt illetően. Most meg még azt se tudom, mi lesz a karácsonyi vacsora, pedig idén is 14-en leszünk szentestén. Tavaly ilyenkor már a fagyasztóban volt a káposztába való töltelék is, hogy csak tölteni kelljen a leveleket, és már mehet is a fazékba a többi hozzávalóval együtt. A pulyka vagy csirkemell szeletek is feldolgozva, akár megtöltve, feltekerve, szintén lefagyasztva vártak a sorukra. Most még a húsokat sem vettem meg, ellenben minden ajándék megvan, ami nagy szó, mert sokan vagyunk a listán, és minden évben komoly fejtörést okoz az ajándékok kitalálása, és felkutatása. Még a neten rendelt ajándékok is megérkeztek, így az ünnepi készülődés félig már sikeres.
Régi családi hagyomány szerint a karácsony előtti héten minden nap sütöttünk valamit. Kezdve a szárazabb, elállósabb sütikkel, de most még csak az sincs összeírva, hogy miket szeretnék sütni. Azért próbasütéseket is végeztem pár hete, amikor Csak a puffin blogjában találtam két nagyon jó receptet, amit azonnal ki kellett próbálnom, és biztos, hogy az ünnepi sütitálon is ott lesznek.
Ez az egyik. Egyszerű és nagyon finom. Tovább a recepthez>>>

1 megjegyzés:

  1. Jó tudni, hogy nem csak én vagyok elmaradva az előkészületekkel....:) Ez a banános golyó szuper ötlet, lehet hogy én is elkészítem banánimádó sógoromnak.

    VálaszTörlés