JellyPages.com

2012. január 1., vasárnap

Túl gyorsan elteltek az ünnepek


20 évvel ezelőtt, 1991-ben kezdődött az a családi hagyomány, mely szerint a szentestét nálunk ünnepli a család budapesti fele (sógornőmék a gyerekekkel és a nagyszülők). Azóta a gyerekek részben párra találtak, így bővült a létszám, míg a nagymama már a második karácsonyon nem volt velünk.:(
Most szakítottam a hagyományokkal, ami az ételválasztékot illeti. Eddig többnyire olyan ételeket készítettem, amelyeket az utolsó pillanatban még a sütőben kellett átsütni, és ez néha gondot is okozott. Most először sikerült jól beosztanom az időmet. Az ajándékvásárlást már karácsony előtt 1-2 héttel befejeztem, és azonnal be is csomagoltam őket. A fát mindig 23-án díszítettük fel, hogy az esti vendégfogadásra nyugodtan tudjunk készülni, most már 22-én. (Ha rajtam múlna, már az ünnepek előtt 1 héttel feldíszíteném a fát, mert a karácsonyi hangulatot az ünnep előtt kell fokozni, 27-én már csak egy dísz a szobában.) Olyan ételsort választottam, amit már délelőtt, illetve az előző nap el tudtam készíteni. Előétel a fiam kérésére Csirkés tésztasaláta  volt. Az egyik főétel Citromfüves rántott afrikai harcsafilé kétféle krumpli salátával. Az egyik hagyományos hagymás, majonézes, a másik Mogyorós burgonyasaláta. A másik főétel Pezsgőmártásos csirke zöldséges rizzsel. A desszert az nagyon érdekes volt. Sütöttem egy belga csokitortát, amiből nagyobb pogácsaszaggatóval kis tortácskákat szaggattam ki, és készítettem egy habos-csokis krémet gesztenyéből, olvasztott csokiból és tejszínhabból. Ezt nyomtam az alapra, majd tejszínnel és apró karácsonyi csokifigurákkal díszítettem. (Utóbbi úgy készült, hogy a fiam kiürült adventi kalendáriumába olvasztott tej-, és fehér csokit öntöttem, és ezekkel a kis karácsonyi motívumokkal díszítettem.) Sajnos kép nem készült róla, meg recept sem, mert menet közben alakult a desszert, hol egy kis tejszínnel higítottam, hol rummal, meg vaníliás cukorral ízesítettem, a végén már nem is tudtam miből mennyit tettem hozzá. Egyszer majd újra elkészítem, hogy recept is legyen belőle, mert nem volt rossz. Évek óta nem készítettem frissen rántott halat, mert nem akartam, hogy halszagú legyen a lakás, a rántott hal meg csak frissen jó, de most kitaláltam, hogy kiteszem a teraszra az indukciós főzőlapomat, és hacsak nem lesz nagyon hideg, akkor ott megsütöm. Ez be is jött. Egy jó nagy serpenyőben sütöttem, 3 részletben meg is sült, csak néhányszor kellett kimennem, hogy megfordítsam, kiszedjem és a következő adagot berakjam. Így teljesen megúsztuk a halszagot, mégis frissen tudtam tálalni, amit még kora délután bepaníroztam. Most nem sütöttem túl sokat, és így is maradt süti bőven. A hét elején készült kétféle sós sütit, ami akár hetekig is elállna, kókuszos keksztekercset, méteres kalácsot, mézeskalácsot, gyümölcskenyeret, linzerkarikát lekvárral töltve, bejglitortát és rengeteg bonbont. Utóbbi Gesztenye hatására készült, meg köszönhető annak a karácsonyi bonbonkészítő szilikonos formának, amit még december elején vettem. Úgy látszik, varázsereje van egy ilyen kis eszköznek, mert szinte minden nap készítettem egy adagot. Ehhez több kilónyi csokoládét felhasználtam, és a legszomorúbb az, hogy mindig el is fogyott. A család rájárt. Már nézegettem, hogy milyen új formát vásárolok, de az a 2 kg, ami a sok csokievés miatt felugrott az ünnepek előtt, jobb belátásra bírt, így csak jövőre fogom újra ilyesmivel hangolni magam a karácsonyra.
Január elseje nem a kedvenc napom az évben, ahogy a augusztus 20. sem. Mindkét nap egy jó időszak végét jelenti, ami miatt nincs túl jó hangulatom. Az augusztusi a nyár végét, a több szabadság, a sok vidám program, a finom nyári gyümölcsök, és egyéb jó végét jelenti, míg a január elseje egy olyan időszak végét, amit én a legjobban szeretek az évben. Készülni a karácsonyra, tervezgetni a menüt, vásárolni, díszíteni, élvezni a karácsonyi forgatagot, a kivilágított város látványát, én nem utolsó sorban azt a néhány plusz napot, szabadnapot, ami kell a készülődéshez, vagy az ünnepek kipihenéséhez. Ennek most vége, de idén megoldottam a problémát, a jövő hétre szabadságot vettem ki a tavalyi maradékból, így legalább jól kezdődik ez az év is.:) A hétfőt egyébként sem szeretem, de ha az január másodikára esik, az kész katasztrófa.:)

1 megjegyzés:

  1. Aliz!
    Nagyon örülök, hogy téged is sikerült megfertőzni a bonbon készítéssel, év közben is lehet egyszer-egyszer készíteni:-)))
    Békés, boldog új esztendőt kívánok sok szeretettel.
    ( a január 1. nekem sem a kedvenc napom)

    VálaszTörlés