JellyPages.com

2010. szeptember 23., csütörtök

Trüffelkrémes patchwork torta


Ha 4 évvel ezelőtt, amikor a honlapomat elkezdtem szerkeszteni, ilyen elterjedt lett volna a blogírás, mint manapság, akkor biztos arra adtam volna a fejem. 1 éve, amikor ezt a blogot elkezdtem írni, még voltak olyan elképzeléseim, hogy áthozom a receptjeimet ide, de én az első pillanattól fázisfotókkal illusztráltam a receptjeimet, és olyan sok volt a kép, hogy már reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Ezért megmaradt az eredeti oldal, ahol épp ma ünneplem a 4. évfordulómat. Én azt, hogy több mint 800 új ételt sütöttem-főztem (mert sok van még készen a a gépemben, ami még nem került fel az oldalra), és közel 8 ezer képpel illusztráltam a recepteket, alig hiszem el, mert olyan soknak tűnik. Hogy ehhez mennyi órát ültem csak a számítógépnél, az is egy szép nagy szám lenne. Gyakorlatilag az összes szabadidőmet ennek szenteltem. Nem bántam meg, mert annyi pozitív visszajelzést kaptam már, nem csak e-mailben, hanem ismerősöktől és kollégáktól, hogy már ezért megérte. Különösen azok a visszajelzések ösztönöztek a legjobban, amikor fiatal látogatók arról számoltak be, hogy az én receptjeim segítségével tanultak meg főzni, mert a képek adtak kellő önbizalmat nekik arra, hogy belevágjanak. Lenne egy másik hobbim is, a foltvarrás, amit a honlapom oltárán fel kellett áldoznom, mert arra már végképp nem maradt időm, de ami késik nem múlik, az anyagokat gyűjtögetem a padláson, és egyszer lesz egy foltvarrós honlapom is, tele fázisfotókkal, csak meg kell várni, hogy nyugdíjas legyek, ami még nem holnap lesz. Addig marad az Aliz konyhája. A tortát is ennek a jegyében készítettem, mert a díszítéssel a másik hobbimra utaltam.
Tovább a recepthez >>>

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok a "szülinaphoz"! A torta csuda jól néz ki. Tényleg olyan foltvarrós.... :-)
    Én is szeretek nálad járni. Sok-sok receptedet "félretettem" már. Rengeteg ötletet vettem.
    Csak még sosem írtam neked. Eljött az ideje. :-)
    Nagyon örülök, hogy vannak olyan háziasszonyok, akik szívesen továbbadják tudásukat akár idegeneknek is. A te oldala(i)d olyan nekem, mint egy agyonforgatott, megbízható szakácskönyv a polcon. És itt a megbízhatón van a legnagyobb hangsúly! Úgy érzem, hogy ez a legnagyobb bók, amit erről a hatalmas munkáról írni lehet.
    Kívánom neked, hogy továbbra is örömet találj ebben az elfoglaltságban! A családodnak azt, hogy élvezzék a főztödet! Magunknak -olvasóidnak - pedig még sok jó ötletet tőled.... :-)
    Szeretettel köszöntelek ismeretlenül!

    VálaszTörlés
  2. Bianka! Köszönöm szépen.:)

    VálaszTörlés
  3. Titáti!
    Ez a könyves hasonlatod minden dicséretnél többet ér. Nagyon szépen köszönöm.:)

    VálaszTörlés
  4. ♥ Olá, amiga!
    Esse bolo é tão bonito que faria pena commê-lo!...♥
    Bom fim de semana!
    Beijinhos.
    ♥Itabira
    Minas♥♥

    VálaszTörlés
  5. Aliz drága!

    Én is gratulálok a 4 évhez. Nagyon klassz az oldalad, valóban asok fázisfotó kivételessé teszi.
    A foltvarrás nálam is háttérbe szorult, de nálam is csak átmenetileg. Az anyagokat én is gyűjtöm, remélem egyszer lesz időm rá.
    A torta valami csodaszép!!!Öröm hozzád jönni.

    VálaszTörlés
  6. Gesztenye!

    Köszönöm szépen, hozzád is öröm járni.:)

    VálaszTörlés