Túrókrémes-csokis rizstorta

Mostanában kicsit lelassultam, mármint a receptek feltöltése terén.  Múlt hétvégén is egész átlagosra sikerült a menü. Ha van időm pénteken, akkor kiötlöm, hogy miket főzök majd szombaton és vasárnap. Aztán elmegyek vásárolni, meglátok valami alapanyagot és borul a terv. Legutóbb a karfiollal és a csirkemájjal jártam így. Gondoltam, hogy keresek majd egy olyan karfiolleves receptet, amilyet még nem főztem, és emlékeztem egy régóta őrizgetett csirkemájas receptre is. Úgy alakult, hogy nem volt időm leves receptet keresni, a májast meg nem találtam meg gyorsan, így megfőztem úgy a levest, ahogy a legjobban szerettük régen  (régen  = a honlapom előtti idő), és már arra sem emlékszem, hogy  mikor  készítettem utoljára. A csirkemájat meg egyszerűen kirántottam, és még csak nem is forgattam semmi extra panírozó anyagban. Hozzá hétköznapi pirított burgonyát készítettem és a legegyszerűbb uborkasalátát.  A „retróebéd” koronájaként  gesztenyemasszából készült pürét adtam tejszínnel, és még egy kis árva csokiszószt sem csurgattam rá. Ebéd után a párom csak annyit mondott: „Rég ettem ilyen jó ebédet!”. Ezen elgondolkodtam egy kicsit. Ezentúl óvatosan kell bánnom az egyszerű, évtizedeken át szeretett ételekkel, mert még visszaszoknak rá, pedig nem kis munka volt hozzászoktatni a családomat, hogy mindig új ízekkel kell megbarátkozniuk. Szerencsére van még néhány régebben készült recept a gépemben, így talán nem pártolnak el azok, akik az újabb recepteket várják. Tovább a recepthez>>>