JellyPages.com

2010. augusztus 29., vasárnap

Túrós palacsintafelfújt

Ez volt a mai édesség. Volt egy csomag túró és egy fél üveg meggybefőtt a hűtőben, és ez lett belőle.
Ma hűtőtakarítás volt a programom. Nemszeretem program, de időnként ezt is meg kell valakinek csinálni. Én meg valaki vagyok itthon. Kicsit elgondolkodtam, hogy érdemes-e annyi mindent lefagyasztani, mert 3 szatyor élelmiszert dobtam ki. Igaz, hogy két nagy hűtőszekrényt pakoltam ki, de ez a pazarlás kicsit fájt. Legjobban az a 2 csomag tengeri herkentyű fájt, amit 1 éve vettem, és addig gondolkodtam rajta, hogy mit készítsek belőle, míg elfeledkeztem róla. Ebből is látszik, hogy nem szeretem, de a páromat akartam vele meglepni. Megnéztem a szavatosságát, fél éve lejárt. Legközelebb akkor veszek ilyesmit, ha konkrét elképzelésem lesz. Találtam 2 éves grillkolbászt, fél éves fagylaltot (érdekes gumis állaga volt), sok összefagyott zöldséget és több kilónyi sárgabarackot. Még tavaly vettem, de nem volt időm akkor megfőzni lekvárnak. Néha bosszankodtam, hogy egy egész fiókot elfoglal, de sajnáltam kidobni. Most megtettem volna, ha ki nem próbálom, hogy lehet-e belőle élvezhető lekvárt főzni. 3-4 szemet a mikróban megfőztem egy kevés cukorral, és láss csodát, pont olyan volt, mintha most szedtem volna a fáról, pedig már barnás színe volt, meg némelyik kissé ráncos, de a bőre alatt a húsa még szép maradt. Sajnos nem volt itthon elég cukor, így csak 4 db literes üvegnyi lett, de karácsonyig még megfőzöm a maradékot. Legalább kipróbálom a kenyérsütő lekvárfőző funkcióját, ha már van neki ilyen. Tovább a recepthez >>>

3 megjegyzés:

  1. Fenségesen néz ki, nagy ötlet

    VálaszTörlés
  2. Aliz!

    Azt hiszem ezt hétvégén ki is próbálom, vendégeim lesznek!

    Köszi az ötletet, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Bianka!
    Köszönöm szépen.:)

    Gesztenye!
    Remélem ízleni fog.:)

    VálaszTörlés